"Jó volna jegyet szerezni és elutazni Önmagunkhoz..." 
(1924)

"Egyszer megláttam a ködöt
A nagy fényességek mögött.
És meghallottam egyszer én,
Hogy túl harcom vad zörején,
Akárha lent, akárha fönt,
A szegényé csupán a csönd.
A köd, a csönd sosem ragyog.
Én már ködből, csöndből vagyok."
(1925)

A 120 éve született és 88 éve elhunyt József Attila emléke előtt tisztelegtünk a reggeli adásban. Bár Petőfin kívül aligha van még egy olyan magyar költő, akinek életéről és művészetéről oly részletekbe menő információkkal rendelkeznénk, mint József Attiláéról, paradox módon miközben lelkét egyfajta közvagyonként kezeljük, mintha "alvadt vérdarabokként" hullanának elénk a szavak, amikor történetének tanulságairól próbáljuk megfogalmazni "az igazat", nemcsak "a valódit". Régóta kísérti az utókort a kínzó tudat, hogy minél részletesebben meg tudjuk rajzolni József Attila egyes arcait, annál kevésbé értjük őt magát.

Ez az adás ezért nemcsak arra tett kísérletet, hogy bemutassa a Ferencváros "tárnás mélységeit", a poloskákkal és törékeny egzisztenciájú bérlőkkel túlzsúfolt lakások világát, mint a költőzsenit kibocsátó nagyvárosi proletariátus térbeli-társadalmi miliőjét, és a József család tagjait onnan végül kivezető rögös utat. Nem elégedtünk meg azzal sem, hogy egyszerre egymás mellé helyeztük a költőzsenit és a betegségektől szenvedő embert, a szeretetre éhes, és gyakran szeretetre képtelen férfit, az ösztönök és a termelőerők lélektani mérnökét, a gépek és az ipari táj külvárosi világát a haza és a hazaszeretet fogalmával összekapcsoló lírikust, a történelmi materialistát és az istenkeresőt, az egyik legcsodálatosabb magyar nyelvű istenes költészet alkotóját. Arra invitáltuk és invitáljuk potenciális hallgatóinkat, hogy váltsanak jegyet, és próbáljunk meg együtt eljutni magához József Attilához, mindahhoz, ami benne a fentebb felsoroltakat összeköti. Vagy legalább az ő közvetítésével próbáljunk meg eljutni, vagy akár csak irányt is venni önmagunkhoz.